Egy régi hetyke harminc tornyú várban
Bűvös ajkú hercegasszony élt
Arany kövekkel ékelt udvarában
A fák alatt ezer cseléd henyélt
A hercegasszony büszke mint a páva
Férfiajak nem csókolta őt
Csupán egy hadapród járt utána
S földön kúszva imádta a nőt
Brokát selyem uszályát hordta csendesen
Egy bíbor vörös forró alkonyon
A nő fülébe súgta csendesen
Parancsoljon vélem, asszonyom!
Szegény kis apród egyre járt utána
Mint árnyék a napsugár után
Egyszer vakmerőt gondolt magába
Egy szenvedélytől lázas éjszakán
A hercegnő az ágyasházban volt már
Habos, selyem párnák ölén pihent
A kápolnában felcsendült a zsoltár
S az ágy lábnál az apród megjelent
A kápolnában tizenkettőt kondult
Mennydörögve zengett künn az ég
Az ágy lábnál az apród megbolondult
S kitépte vérző lüktető szívét
Szívét hetykén egy sarokba dobta
S a nőt csókolni kezdte hirtelen
Aztán görcsös kézzel megfojtotta
Szívem kellett néked szívtelen
Az ágyasházban vérvirágos lett a fal
Egy bíbor vörös forró alkonyon
Meghaltak mind a ketten eddig szólt a dal
Parancsoljon vélem, asszonyom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése