Hadnagyocska

Volt egyszer egy hadnagyocska,
fiatal volt és bohó,
büszke volt a szíve-lelke,
s minden szépről álmodott. 
 
Megígérte egy kislánynak,
hogy igazán szereti,
s mikor kimegy a harctérre,
képeslapot küld neki.

Jött egy ködös, őszi alkony,
német gránát csap bele,
s mikor felépült sebéből,
hiányzott a jobb keze.

Jött egy illatos levélke:
Bocsásson meg, s lássa be,
hogy egy nyomorék mellett egy nőnek
szenvedés az élete. 

Külvárosi füstös kocsma,
hol borszagtól nehéz a lég,
betámolyog minden este,
egy felkarú, egy nyomorék. 

Azt mondják, hogy hadnagy volt ő,
barna kislányt szeretett,
elüldögél a sarokban
egy-két pohár bor mellett.

Felszedi a szivarvéget,
amit más már eldobott,
szivarcsikkel a kezében
egy kis dalt dúdolgatott:

Aranyvégű cigaretta,
te utolsó jó barát,
cigarettafüst az élet
s mint egy álom, mint egy felhő, mint egy lepke, mint egy győzelmi zászló tovaszáll.